Sarki láz, avagy találkozás a legészakibb magyarral
2014.03.27. 19:09
Az út előtt pár nappal, egy könyvben olvastam Barbaráról, aki négy éve költözött Angliából a Spitzbergákra. Oda ahol, nem születik senki és nem is temetnek el senkit, ahol sokan csak pár évig maradnak itt és ahol 3 hónapig teljes sötétség van, s a hó csak május végén olvad el. Az indulásunk előtt nem tudtuk elérni egymást, de mivel itt szinte mindenki ismeri őt, így könnyen rátaláltunk a galériában. Korábban fotózással foglalkozott, pár éve pedig a képkeretezést is megtanulta, így most a saját fotóihoz is a megfelelő keretet tudja hozzáadni. Elmondása szerint az ő élete itt teljesedett ki, mondhatnám úgy is: az életéhez is itt találta meg a megfelelő keretet....
Spitzbergákról röviden
2014.03.27. 17:49
Ezt is ígértem, érdekességek innen felsorolásszerűen:
Longyearbyen, SVALBARD Norvégia, de önálló Kormányzóság, Schengenen kvül van, úgyhogy útlevéllel léphettünk be, mint ahogy a norvégok is
- A civilizált világ vége, Európa és az északi sark között félúton - innen 1340 km a pólus
- Február 16-án emelkedett először a horizont fölé a nap, többhónapos szünet (polar night) után, aztán nemsokára az égbolton ragad április 19-től augusztus 23-ig (polar day)
- 2800 lakos, 2/3 magyarországnyi területen, minden lakosra jut legalább egy jegesmedve
- Medveveszély: kötelező fegyverviselés minden helyinek, minket a kutyaszántúrán fegyverrel kísértek
- Meghalni tilos! A Spitzbergákon nem temetkeznek
- Ahol megépült a modern Noé bárkája, nemzetközi növénymag bunker (Svalbard Global Seed Vault)
- Egyetem is van (UNIS - University Centre in Svalbard) a sarkköri kutatások központja, az egyetlen civil egyetem a világon, ahol kötelező fegyvervizsgát tenni
- Állomás az északi sark előtt - a város az északi sarkra vezető túrák kiemelt kiindulópontja, április az egyetlen hónap, mert ekkor már nincs sötét és olyan téli hideg, de még nem olvad a jég
- a szigetcsoport 5 települése között nincsenek utak, szánnal vagy hajóval lehet közlekedni
- ahol a legdrágább az élelem a világon - tegnap észrevettük - nemcsak kenyérrel él az ember - amikor ittunk egy sört....
- Spitzbergák egyezmény: Magyarország is aláírta, 1920-ban, mi is vadászhatunk, kutathatunk, bázist építhetünk
Grönlandi kutyák és huskyk vállán
2014.03.27. 08:00
Miután kivettem reggel a kályhából a kezem, újra billentyűképes lettem :-) A tegnapi napról:
Délben átrepültünk az igazi Jégvilágba, Longyearbyenbe. Napsütés, legalább 30 km/órás, havat hordó keleti szél fogadott minket, ja és minusz 9 fok 14 órakor. A nap nem volt túl magasan, de estére kiderült, hogy ezt a magasságát este 7-ig szinte nem változtatta. Ez egy mérsékelt övi embernek megdöbbentő látvány. Egyszerűen nem megy le... Na jó, este 10 körül már szinte sötét volt, de észak felé erősen világos maradt egy kisebb ablak.
Ma megtanultunk kutyaszánba kutyákat bekötni, szánt hajtani, elindítani, megállítani és körbejártuk a környéket egy háromórás túra segítségével. Friss hó, szegény hatosfogatunk keményen megküzdött a túlélésért. Mi sarki öltözetben élveztük a minusz 12-14 fokos tiszta száraz időt, széllel együtt hideg volt, de a látvány leírhatatlan.
Videót később fogunk feltölteni, mert itt technikai problémáink vannak.
Tromső időjárásjelentés
2014.03.26. 09:58
Egy kép az ablakunkból: Tromső, 1 fok, 40 km-es szél, részben felhős égbolt, valamiért úgy tűnik, hogy itt soha nem fog elolvadni a hó...
Újra pakolunk, mert a minimál akklimatizálódás után jön a kissé expedíciós rész: átrepülünk Longyearbyenbe a Spitzbergák fővárosába. Útlevéllel kell mennünk, mert nem Schengen! A reptérről azonnal visznek minket átöltözni, aztán kutyaszánnal nem tudom hová. Annyit tudunk, hogy minusz 15 fok van most, de szerencsére a szél miatt minusz 25 fokot fogunk érezni. Indul a hardcore szakasz :-) A bakancslistán a Fény Estéje után jön a Jegesmedvék Földje. Este hosszabb Spitzbergák bemutatkozó várható, ha még mozgatni tudom a kezem. De nem valószínű...
De van nálam egy Gopro Hero 2 HD, majd azzal igazolom... köszi Mala ezúton is!
Fényvadászat után jöhet a bálna...
2014.03.26. 03:09
Éjjel fél kettő előtt értünk vissza a szállásra, egy hatalmas tál vacsora került az asztalra, ismeretlen húsfélékkel. Miután elfogyasztottuk, megosztotta velünk vendéglátónk az igazságot: háromféle húst ettünk, egyfajta gulyás formájában: bálna, jávorszarvas és vaddisznó - hm, így utólag, érdekes íze volt....
Naplemente onboard
2014.03.26. 03:03
Az Oslo - Tromso repülőúton a stewardessek mellett a fjordok menti naplemente okozta a legnagyobb élményt, nem is bonyolítanám tovább....100 kép helyett itt van egy unalmas: nap, víz, hegy, felhő
Megérkeztünk és már le is vadásztuk...
2014.03.26. 03:01
Alig hogy megérkeztünk Tormsöbe, gyakorlatilag még le se pakoltunk, a házigazdánk két hongkongi fiúval sarki fény nézőbe indult. Mivel mi eredetileg ezért jöttünk, nem volt kérdés, hogy a közel 8 órás repülőút után egyből autóba üljünk, de megérte, nagyon megérte, két kép ízelítőül
és az angyal az égen:
Norwegian Steward(ess)
2014.03.26. 02:34
A norvég légitársaság hölgy alkalmazottjai finoman szólva maszkulin vonásokkal és tulajdonságokkal rendelkeznek, mi folyamatosan csak igazodtunk két leb....s között: ne tedd ide, pakold fel, kapcsold ki, ne nézzél, olcsá le...
Végül megvártuk hogy mindenki leszálljon, majd megkértem a szoborszerű arcvonásokkal rendelkező nőt, hogy beszállna egy közös képre, és.... visszatért bele a nő, csak röhögött, csak röhögött, egy élet feszültsége szállt el a magyar srácok jóvoltából. Vigyázz, lépés indulj!!!
11 ezer méter magasban is online
2014.03.25. 15:21
Ádám mutatja a családnak a kilátást a repülőről, valahol Lengyelország felett....