Tromsöben, a Polar Museumban mászkálva kedvenc sarki felfedezőim nyomdokaiban jártunk tegnap, gyerekkori és újabb olvasmányélményeim hőseinek kalandjai, fényképeik, használati tárgyaik vártak a vitrinekben.

Nagyon régi vágya az északi embernek, hogy rövidebb úton jusson el Ázsiába, mint a hagyományos útvonalak. Ennek évszázadokig a kereskedelmi ügyleteken szerezhető busás üzleti-pénzügyi nyereség motivációja adta a hátteret. A XIX. század kalandvadászai azonban már útjaik során tudományos kutatásokat is végeztek, ezzel nemzetüknek és maguknak is emléket állítva a legendás északkeleti és északnyugati átjáró, valamint az északi pólus meghódításával.

A norvég Fridtjof Nansen az egyik különleges alakja ennek a kornak, annak ellenére, hogy egyik fenti célt sem hódította meg. Ő inkább tudós és kutató, majd később nemzetközi szinten elismert politikus volt, de fiatalabb korában őrültnek látszó terveket készített, majd meg is valósította ezeket. 

Dr. Nansen kapitány

Az első nagy kalandja Grönland szigetének átsíelése volt, amely majdnem az életébe került, de nagy népszerűséget és hírnevet és komoly tudományos eredményeket hozott. Aztán pedig - éppen a grönlandi partokon talált, Szibériából a tengeri jégen átsodródó fenyőfák vizsgálata alapján - megfogalmazta elméletét, miszerint a sarki jég olyan mozgásban van, hogy ha ő elhajózik keletre Szibéria partjaihoz, befagyasztja magát hajójával, akkor a mozgó jég segítségével akár az északi pólusig is eljuthat, de évek alatt nyugatra fog sodródni a jéggel együtt és valahol a Spitzbergák környékén újra kiszabadul a jégből, évek alatt.

Mi kell ehhez? Egy olyan formájú hajó, amit nem tör össze a jég, egy felkészült legénység, és három-négy-öt évre elegendő készletek. Gyüjtött hozzá pénzt innen-onnan, megépítette a Fram nevű hajót, Framkiválasztotta a legénységet és 1893 nyarán nekivágott északkeletnek. A szibériai partoknál sikerült is tervszerűen befagyniuk a hajóval, és valóban, a méréseik bizonyították, hogy a hajó a jéggel együtt elindult észak-északnyugat felé, a széljárástól függően hol gyorsabban, hol lassabban, időnként visszafelé is haladva. Jégbe fagyvaAz embereivel közben tudományos munkát végzett, sportoltak, nagyszámú jegesmedvét, fókát ejtettek el, alapvetően probléma nélkül igen jól éltek a jég fogságában.

De ez nem volt elég neki, mivel másfél év jégben sodródás után látható volt, hogy a hajó alacsonyabb szélességi fokon (84-85. szélességi foknál nem feljebb) jut majd ki a jégből, ezért kiválasztotta egy társát és 28 kutyával, szánnal és kajakokkal nekivágtak az északi pólus meghódításának. Ez végül az útviszonyok és az időjárás miatt nem sikerült, de a 86.14 szélességi fokig jutottak csak el, ahol előttük soha ember még nem járt, kitűzött norvég és svéd-norvég zászlóval ünnepelték meg a pillanatot, de belátták, hogy az északi sarkot ezúttal nem érhetik el. északi szélesség 86.14, ahol még ember nem járt előttük

Visszafordultak, majd a Ferenc József földön teleltek át 1895-ben egy maguk által épített kunyhóban, aminek rozmárbőr volt a teteje, uszadékfa a gerendája (addigra a kutyák elfogytak)

9 téli hónapot töltöttek szinte bezárva, Téli szállás a Ferenc József földönpárszor a szerencsén múlt az életük (jegesmedve támadás, a rosszul kikötött, elsodródott kajakok után intenzív gyorsúszás ruhában az 1 fokos tengervízben) de 1896 nyarán a Flóra fok közelében végre összetalálkoztak egy kutatócsoporttal, amely visszavitte őket a civilizációba.
Közben a Fram, szinte egyidőben az ő hazatérésükkel, kiszabadult a jégből és Sverdrup kapitány irányításával a Spitzbergákon keresztül Tromsöbe hajózott. 3 év után újra norvég földön, mindenki egészségesen, kicsit meghízva, de egyedülálló tudományos dokumentációval. Ez a történet olyan mint egy mese, happyend a vége, a pólus meghódítása nélkül is. Nekem Dr. Nansen kapitány a felfedezőkre jellemző kalandvágy, a szisztematikus tervezés, az értelmes kockázatvállalás- és kezelés, az akarat és elszántság és helyes vezetői döntések mintája. 
Tudományos megfigyelések - itt éppen a napfogyatkozás

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkifenyspitzbergak.blog.hu/api/trackback/id/tr675885474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása